Visszakerülhet eredeti helyére a munkácsi turulmadár
2007. november 5. 13:00
Munkácson újra állni fog a turulmadár, mégis elkészül a vereckei emlékmű, és Kárpátalja visszanyeri legszebb magyar emlékműveit is - írta Miklós Gábor a Találjuk-ki Közép-Európát oldalán.
Korábban
Kárpátalja - kis területe ellenére - nagyon fontos történelmi események színtere volt a magyar történelem során. A vidékkel legtöbbször szóba hozott események között mindenképpen meg kell említeni a Vereckei-hágót, mint a honfoglalással összeforrt helyszínt, valamint Munkács várát és annak legendás védőjét, Zrínyi Ilonát. Nem véletlen, hogy a két legfontosabb magyar emlékmű ehhez a területhez és városhoz kapcsolódik.
Munkács várában a magyar honfoglalás ezeréves fennállásának emlékére emelték a hatalmas turulmadár-szobrot, amit 1924. december 17-én a csehszlovák hatóságok eltávolítottak. Most újra felkerülhet a magyar mondavilág szent állata Munkács falaira. Mihajlo Beleny ungvári szobrászművész ugyanis elkészítette a szobor pontos mását, amely várhatóan október végén érkezik meg Kijevből. A bronzból kiöntött madár szárnyának fesztávja meghaladja az öt és fél métert. Bár néhány ukrán nacionalista tiltakozását fejezte ki a munkácsi emlékmű visszaállítása miatt, jó hír, hogy a helyi és országos hatóságok semmilyen akadályt nem gördítenek a turul elé.
A munkácsi történésekkel egy időben röppent fel az hír, hogy mégis befejezik a Vereckei-hágó honfoglalási emlékművét, és 2008. március 14-én ünnepélyesen fel is avatják. Ezt Sólyom László, a Magyar Köztársaság köztársasági elnöke erősítette meg.
Az emlékmű tervei megvannak, az engedélyeztetéssel sincsen probléma, mivel minderre már régebben sor került. Ha a körülmények kedvezően alakulnak, akkor a ma csak vereckei torzóként emlegetett alkotás elnyeri valódi formáját, ami az életfa motívumot éppúgy magába foglalja, mint a hét vezér és a vérszerződés jelképét is.
1896-ban, a millennium évében, Magyarország hét pontján, köztük a munkácsi várban állítottak fel turul-emlékművet. A szobor 1924 decemberéig hirdette az ezeréves évfordulót, amikor a csehszlovák hatóságok lefűrészelték talapzatáról, majd ledöntötték a helyéről. A bronzmadarat azonban nem szállították el, a várudvarban várta további sorsát. A bevonuló szovjet megszállók feldarabolták, majd beolvasztották, és ötágú csillagokat öntöttek belőle a frigyesfalvi vasgyárban 1945 májusában (ez a vasgyár öntötte Magyarország első Kossuth-szobrát is). A Munkácsról Amerikába elszármazott Pákh család mentette meg a barbár kezek elől a szobor talapzatát, valamint az ottfelejtett madárlábakat is. Ezek a millenniumi szobor egyetlen, ma is fellelhető eredeti darabjai. |
A cikk eredeti megjelenési helye
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap